2012. november 25., vasárnap

Egy kemény éjszaka margójára

..vagy nem is annyira margójára. Szóval tegnap délután a sétából hazafelé kicsit elkezdett fájni a jobb oldalam. Volt már ilyen, nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget neki, gondoltam, ha pihizek kicsit szépen elmúlik. Hát nem múlt, sőt mikor negyed 10 magasságában lefeküdtem elkezdett felerősödni, olyan szintre, hogy esélyem sem volt aludni, aztán még hányni is elkezdtem. (Merőben új élmény volt számomra a várandósság alatti hányás…nem mondom, hogy kellemes élmény).

KáeM persze rögtön kereste az okot, s arra jutottunk, hogy telefon Herczeghnek, aztán irány a klinika…biztos nem szülünk, de azért nézzenek már rám, mert felmerült a vakbélgyanú, meg a vese probléma is. Herczegh is azt mondta, hogy irány a klinika, vagy ha gondoljuk, akkor egyből a Honvéd kórház. Mi első körben a klinika mellett döntöttünk. Szóval Zsebi felkap, átöltöztet, ezt-azt bepakol neki és start.

Bár a kép este készült, de az egész napomat jól jellemzi
 Dr. Tekse volt az ügyeletes (meg Herczegh doktor asszisztense), kikérdezett, megvizsgált: méhszáj zárva, normális szívhang, normális magzatmozgás és egyáltalán Bogyóval minden rendben. Ránézett a vesémre is, látott egy enyhe tágulatot. Mondta, hogy két lehetőség van: befektetnek, kapok fájdalomcsillapítót, vesznek le vért és holnap reggel folytatjuk. A másik, hogy elcsattogunk a területileg illetékes kórházba és ott folytatják kivizsgálásomat. Utóbbi választottuk, annyi módosítással, hogy a Honvédbe kértük az átirányításomat. Nagyon kedvesek voltak egyébként, és nem fogadtak el semmit a vizsgálatért. (Őszintén azt gondoltam, hogy pénzbe fog kerülni, lévén fizetős kórház, meg hozták is magukkal a vizsgálóba a bevételi pénztárbizonylatot)


Pár perc alatt átértünk a Honvédbe (én közbe biztos ami tuti eljutottam az epét hányok részhez). Nem területileg illetékes kórházunk, de nem hajtottak el. Innen jött a várakozás…még nem volt hajnali kettő amikor odaértünk! Nem is tudom mikor kezdték el a vizsgálatomat: belgyógyászat, EKG, vérvétel, vizelet, UH. Aztán várakozás a laboreredményekre. Utána sebészeti vizsgálat, végül végtelen várakozás. 


A belgyógyász doktornő nagyon kedves volt, bár itt-ott kicsit értetlen. Az asszisztenslányka bájos (már a vizsgálatom előtt szerelembe esett az első szülöttel - amit mondjuk meg is értek, mert egy tündér volt, nyilván köszönhető ez az apukájának is, aki szórakoztatta), csak nem túl profi, már ami a vérvételt illeti. Gondolkodtak egy branül bekötésén, meg egy infúzión a hányásra tekintettel, de a második szúrásnál elvetették a dolgot. 

Az UH-n a radiológus doktornő is barátságos volt, mondta, hogy hatalmas a baba és hogy a kukaca sem kicsi. Emellett meg ő is megállapította a vesetágulatot, s nem találta az epehólyagomat (ez már többedik eset, hogy UH-n nem találják). 


Az UH után kaptam egy ágyat, mert már mindegy volt mennyire fájok, simán el tudtam aludni ülve, annyira ki voltam purcanva. Így tudtam kicsit szundikálni. S Zsebi is aludt egyet apukája mellkasán - kár, hogy nem fotóztam, édes volt a popsi az égnek póz. Engem a sebészek ébresztettek, hogy akkor most jönnek ők. 


Doktor úr és gyakornok hölgy is kedvesek voltak, végig kopogtattak, meghallgattak (Doktorka állítása szerintem most hallott életében első ízben magzati szívhangot), végbél vizsgálattal is megörvendeztettek. Majd arra jutottak, hogy nem vagyok sebészeti eset. A vakbélgyanú szinte teljesen kizárható. A vese probléma náluk is megerősítést nyert.

Nos innen várakozás, néha szundikálás, néha hányás. Aztán a műszakváltásra végre eljutottunk oda, hogy megírják a papírjaimat és továbbutaljanak az illetékes urológiára (a vesetágulat mellé, ekkora már felmerült a kőgyanú is). Közölték, hogy hívnak mentőt, nagyjából két óra alatt fog megérkezni. Nos én meg megérdeklődtem, hogy nem mehetnénk-e előtte haza, mert szegény Zsebinek már minden baja volt, és utána szépen autóval bemegyünk a MÁV kórház urológiájára. Hát ebből lett némi parázs vita a műszakvezető orvosok között (a frissen érkezett hölgyike nem éppen kedvesen szólt be, hogy mit is kellett volna a gyerekkel csinálnunk), de végülis jóváhagyták a dolgot. S persze mondanom sem kell, hogy kevesebb, mint két óra múlva már a MÁV kórház labirintusában sétálgattam. Jaa az még cuki volt, hogy közölték, hogy kereken elutasítottam a fájdalomcsillapítást…pedig meg sem kérdezték, hogy kérek-e, csak a klinikás papír alapján döntöttek így, amin tényleg az volt, hogy ott nem kértem, de nem a fájdalomcsillapítást, hanem a befektetést, de mindegy is. Meghát nem fájhatott az annyira, ha békésen tudtam aludni…békésen aludni egy kórházban? Pláne az SBO-n? Hát ezek bolondok. 

Persze közben telefon Herczeghhel, aki még éjszaka kérte, hogy folyamatosan tájékoztassuk. Mondta, hogy sajnos nem tud ő sem jobbat, menjünk a MÁVba a további vizsgálatra.

Szóval következő kör MÁV kórház, ahol második nekifutásra sikerült is megtalálni a célbejáratot. Majd egy hosszabb séta után a betegfelvételt is. Innen felküldtek az urológiára…mert hogy főorvos úrnak nem volt kedve lejönni. Ott közölték, hogy kicsit várakozzak. Nem tudom pontosan megmondani mennyi lehetett ez a kicsi, de elaludtam a székben, így kétszer kellett szólni, mire végre indultam, hogy tovább vizsgáljanak. Itt UH következett, meg néhány kérdés, majd kizárta a főorvos úr a követ. Egyszerű terhesség alatt gyakran előforduló vesetágulatot állapított meg. Majd kiküldött egy újabb várakozásra, de előtte még picit sajnálkozott, hogy nem tudok neki pisilni. Mondtam, hogy szerintem egy fél óra múlva már menni fog. Nem történt semmi, csak várakoztam. Aztán bementem, hogy akkor merre van mosdó, ennek örömére elkapott, hogy akkor felírt antibiotikumot - az esetleges gyulladásra - és ugyan kértem, de nem kaptam fájdalomcsillapítót. Viszont javasolták, hogy szedjek Algopyrint. Elmentem mosdóba, visszafelé felmarkoltam a papírokat és megérdeklődtem, hogy mégis hogyan szedjek Algopyrint, ha nem adtak hozzá receptet. Közölték, hogy akkor szedjek bármilyen fájdalomcsillapítót, amit eddig. Mondtam, hogy nem szedtem semmit, várandósság előtt meg Advil, ami most nem játszik. Erre még mindig nem a recept, hanem annyi volt a reakció, hogy akkor Algoflex, ami nem vényköteles és ugyanazt tudja. Továbbikban terhespatológia kontrollál, urológiára nem feltétlenül kell visszatérnem. 


Újabb telefon Herczeghnek, hogy akkor ez így jó-e nekem. Mondta, hogy az antibiotikum az tökéletes, de ne vicceljünk már Algoflex-el és egyáltalán, majd ő ad receptet. Így KáeM hazahozott minket Zsebivel, majd elment hozzá receptekért, meg utána a gyógyszertárba. Közben pedig leszervezte a teljes jövő heti segítséget. 

Az első fájdalomcsillapító-görcsoldó szett és egy két órás alvás után határozottan jobban lettem. Nem tökéletes a dolog, de alakul. S miután az elfogyasztott mentatea és keksz már stabilan bennem maradt, bepróbálkoztunk egy kis estebéddel is, ami eddig úgy tűnik szintén maradt:)

Tanulság az nincs, vagy hát megint tipikus magyar egészségügy…fél egykor indultunk itthonról és mire mindent sikerült megjárni/kivizsgálni fél 11-re értünk haza. Ha marad a mentős átszállítás, akkor szerintem még most is ott ülnék. 

Zsebi és persze az apukája meg tündérek:D